Naprendszerünk bolygói
Egy kicsit másképpen
Naprendszerünk bolygóival nem csupán az asztronómia, vagyis a csillagászat, hanem az asztrológia is foglalkozik, utóbbi sokkal régebbi eredetű. Az ősi kultúrák számos tulajdonsággal ruházták fel őket, és hitték, hogy a bolygók hatással vannak életükre. Nem tettek különbséget közöttük, így pl. a Napot is a bolygó kategóriába sorolták.
Nap
A fény és a melegség égiteste, az élet forrása. A kozmikus értelem és az igazság egyetemes szimbóluma. Az élet, a halál és az újjászületés jelképe. Egyiptomban a Hold párjaként is értelmezték. A Krisztus felé forduló imádkozás, illetve templomok és sírok keleti tájolása szintén a Napszimbolikához kapcsolódik. A felvilágosodás korában az értelem világosságának szimbóluma, amelynek segítségével legyőzhetők a sötétség erői. Az alkímiában a Nap az intellektus, a Holddal együtt az arany és az ezüst, a király és a királyné, a lélek és a test szimbóluma. Az asztrológiában az élet, a tekintély, a férfiasság és az uralkodás "bolygója". Színe: (arany)sárga. Virágja: akória, napraforgó. Napja: vasárnap. Kora: fiatal férfikor. Állata: kakas, főnix, oroszlán. Az állati csillagképek közül az Oroszlánhoz kapcsolták. A napfogyatkozáshoz kapcsolódó hiedelmekkel összefüggésben áll a romboló erők elszabadulása, a katasztrófa, a halál és a szenvedés előjelzője, az égen fénylő Nap ellentéte. A felkelő Nap a remény és az új kezdet szimbóluma, a sugárzó Nap középpontból áradó világosságot jelent.
Merkúr
A naprendszerünk leggyorsabb bolygója. Az európai asztrológiai hagyomány a felsőbb szellemi tudtat szimbólumának tekinti, amely az intelligencia fejlődését határozza meg. Az élethez való alkalmazkodás segítőjét tisztelték benne. ( Az átalakulás, a változás bolygója, ura a kapcsolatoknak, a cseréknek, a cselekvésnek és az alkalmazkodásnak.) Ellentétes és egymást kiegészítő elemek ütköznek benne, pl. a sötétség és a fény a mélység és a magasság, a bal és a jobb, a férfiasság és a nőiesség. Színe: sárga. Napja: szerda. Féme: higany. Állása: középső. Életkora: fiatalság. Növényei: macskagyökér, mogyoró. Kövei: topáz, achát.
Vénusz
Az európai asztrológiában a nőiesség, az érzelem, a harmónia megtestesítője. Az állatövi csillagképek közül a Bika és a Mérleg uralkodó bolygója. A Bikában a földiesebb, az anyaghoz kötöttebb jelenik meg, jóindulatú, tavaszt, szerelmet hoz. A Mérlegben éterikusabb (nem anyaghoz kötődő). A harmónia mellett az őszi hanyatlás kapcsolódik hozzá. A Vénusz bolygó kettősségre utal azzal, hogy hajnalcsillagként szoláris, estcsillagként lunáris szerepet tölt be, így az ellentétek egyesítését is jelképezi. A horoszkópban az emberi érzelmek befolyásolója.
Föld
A világegyetem egyik őseleme. Az őseredeti pár - amelyet a föld és az ég alkot - passzív, nőies fele. Minden élőlény tőle kapja az életet, ezért bőség jelkép, ugyanakkor mindent elnyel a halál után. Az ég ellenpólusaként mélység és alvilág szimbólum, az ég, föld, és alvilág hármasában azonban a föld a középpont. A szellemi ég ellentéteként, az anyagi létet jelenti. Magában hordozza a megújulás lehetőségét: a földdel való érintkezés az újjászületés ígérete. Az öt fő elem egyike, megfeleltethető a középponttal, a sárga színnel, az édes ízzel.
Hold
A Hold a Föld körül keringő mellékbolygó. Az éjszaka mellékbolygója, a szépséget és a fényt jelképezi a sötét végtelenben. Egyes hagyományok szerint a Nap párja, de mivel a Hold fénye csupán a Nap fényének visszatükrözése, a függőség kifejezője. A Hold általában a nőiességet képviseli. Hozzárendelték a vizet, az égtájak közül az északot, az évszakok közül a telet. A buddhizmusban a béke, a tisztaság szimbóluma, az újhold és a telihold a szellemi képességnek kedvező időszak. A tarottban a császárnő kártyáját képviseli. A festészetben a kínai és japán költészetben a vízen tükröződő telihold a világgal tökéletes harmóniát kialakító emberi tudat. Míg Japánban a férfi, Kínában a női elem, a jin lényege: passzív átalakuló és halhatatlan. Egy legenda szerint a halhatatlanság elixírjét a holdbéli nyúl készíti mozsártörőben. Általában női istenségek személyesítik meg: Artemisz/Diana, Szeléné, Luna. Az alkímiánban az ezüst szín tartozik hozzá. Napja a hétfő, kora a gyermekkor. Állatai a hidegséget, nedvességet kifejező állatok: kígyó, béka, sárkány, az éjszakai állatok közül a bagoly, és a termékenységre utaló állatok: a nyúl és a tehén. A Hold a viselkedésmód képviselője.
Mars
Az európai asztrológiában a háború istenének, Aresnak az égiteste. A harc szimbóluma: a támadókedv, az erő, a dinamika megtestesítője. Az energiát, az akaratot, a lelkesedést, a feszültséget és az agresszivitást jelenti. E tulajdonságai miatt a középkorban a rontás bolygójának nevezték. Az élet és a halál irányítója. Két csillagjegyet ural: a Kost és a Skorpiót. A had, az orvostudomány és valamennyi sportág az irányítása alatt áll. Színe: piros/vörös, féme: a vas, állása: déli, kora: férfikor, napja: kedd, eleme: a tűz. Temperamentuma a kolerikus. Erényei a barátságosság, a jókedv, a felebaráti szeretet.
Jupiter
Nevét a rómaiak főistenéről kapta. A kínai asztrológia legfontosabb bolygója, innen származik az "ég csillaga" elnevezés. "Év csillag", mivel a tizenkét éves ciklusainak fázisaihoz kötődik a kínai állatöv tizenkét eleme. Az európai asztrológiában az egyensúly, a tekintély, a rend, a stabil fejlődés, a törvényesség és a bőség megtestesítője. Áldásos hatásait a mennydörgés istenéről Zeusz/Jupiterről alkotott elképzelések értelmében összefüggésbe hozták azokkal az esőt adó zivatarokkal, amelyek a földművelés számára fontosak voltak. Mérete és helyzete alapján központi helyet foglal el a Nap körül keringő bolygók között. Mint a legfőbb "jót", a két "káros" bolygó, a Mars és a Szaturnusz közé helyezték, hogy azok "gonoszságát" ellensúlyozza és enyhítse. A társadalmi elfogadottság, a gazdagság, az optimizmus és a bizalom megtestesítője. Régen mint a "nagy hatékonyt" emlegették. A Jupiter bolygó uralja a Nyilast, az igazság jegyét és a Halakat, az emberszeretet jegyét. Az orvos- és a jogtudomány a fő hatóköre. A friss szelem, az okosság, a komolyság és a méltóság hatóerejét tulajdonították neki. Hozzá tartozik még a bizakodás, a nagylelkűség, a béke és a boldogság állapota, negatív értelemben pedig a túlzott kiterjeszkedés, nagyravágyás, felelőtlenség. Az emberi szervezetben a vérkeringés és a máj működésére van hatással. A zsidó hagyományokban a királyok csillaga, a Szaturnusszal való együttállása volt maga a "Betlehemi csillag". A tarottban a szerencse kártyáját képviseli. Az alkímiában az asztrológiai Jupiter jelet, a középkor előtt gyakran a réz ötvözeteire tették, attól fogva azonban, az újabb alkímiában mindig az ónt jelentette. Színei: lila, ibolya, bíbor, drágakövei: topáz, ametiszt, zafír.
Szaturnusz
Az állatövi jegyek közül a Bak és a Vízöntő uralkodó bolygója. A mezopotámiai asztrológiában az igazság és a jog bolygója. Úgy vélték, hogy az uralkodókra és a természet rendjére, az évszakok egymásutániságára hat kedvezően. Jupiterrel való együttállása volt a "Betlehemi csillag". Lassú keringési ideje miatt az öregség szimbóluma, s mivel az ókorban ismert bolygók közül a legkülső ő volt, az állócsillagok egét elválasztó határ oltalmazójának tekintették. Pozitív értelemben állhatosságot, tudást, lemondást;negatív értelemben szerencsétlenséget és erőtlenséget jelentett. Különösen a középkortól kezdve tekintették ellenséges, kártékony hatásúnak, a "jótékony" Jupiter ellentétének. A pesszimizmus, a korlátozottság, a gátlás, a melankólia bolygója. Gyakran jelenítik meg csontvázként, néha falábú, vagy mankóra támaszkodó aggastyánként, sarlóval vagy kaszával az egyik, homokórával a másik kezében. Színe a fekete, féme az ólom, drágaköve a türkiz, napja a szombat, állása északi, kora az öregkor, növénye pl. a borostyán vagy a zsurló. Eleme a föld, temperamentuma melankolikus. Az emberi szervezetben a bőr és a csontrendszer áll a hatása alatt.
Uránusz
1781-ben fedezték fel. Az asztrológiában tevékeny, légies, férfias bolygó. Mint elv, a magasabb szellemiséget, új értékeket teremtő értelmet, ösztönös felfogóképességet, függetlenséget és kötetlenséget, az újítást, a forradalmian újat, a rendkívüliséget, az átalakulást, a végleteket és az eredetiséget képviseli. A Vízöntő csillagkép uralkodó bolygója általánosságban összefügg mindennel, ami hirtelen, váratlan és meglepő, katasztrofális hatású. Az érzékfeletti dolgok pozitív szellemű kutatása is hatása alatt áll. Uránusz jellegű fém a platina, köve az aquamarin.
Neptunusz
1845-ben felfedezett bolygó. Az asztrológiában negatív, passzív jellegű, a nőis és a férfias elem keveredik benne, de a nőiesség van túlsúlyban. Mint elv, az egyetemességben való felolvadást, a mindenre kiáradó szeretetet, Isten átélését, az áldozatkészséget, de ugyanakkor az egyéniség kereteinek kereteinek szétáradását fejezi ki. A határtalanság, a káosz planétája. Uralma alá tartoznak az okkult tudományok, a szellemi megnyilatkozások, minden, ami az érzékfölötti világgal van kapcsolatban, s ugyanakkor az önámító képzelgés is. Neptunusz jellegű fém az alumínium; kövei a kalcedon, a tűzopál, s általában az irizáló kövek. A Halak csillagképen uralkodik.
Plútó
 1930-ban fedezték fel ezt a bolygót. Az európai asztrológia szerint kettős jellegű. A tüzes és a nedves, a férfias és a nőies elem keveredik benne, de a tüzes és a férfias van túlsúlyban. Mint elv, a gyökeres átalakulást, a megoldást követelő válságokat jelenti. Általánosságban a nagyszabású, tömegeket érintő dolgokkal, mozgalmakkal áll kapcsolatban. A horoszkópban ezeken kívül a felsőbbrendű képességekre utalhat. Az állatövi jegyek közül a Skorpióhoz kötődik. |